|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Péterffy Pál 2005. december 21.Dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort a fennállásának 60. évfordulójára emlékező Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktorává avatták a december 16-i gálaünnepségen. A cím kései elismerés az alma matertől, ahol a kitüntetett pályája kezdetén nem a magyar végzősök számára tartogatták az egyetemi karrier lehetőségét. Ahhoz, hogy édesapja nyomdokain haladva a modern szívsebészet kiváló művelőjévé váljon, Svédországba kellett emigrálnia, hogy szakmai tudása teljében Magyarországra visszatérve Debrecenben építse fel a magyar szívsebészet egyik fellegvárát. Elmondta, hogy a most kapott elismerés nem csak ő munkájának értékelése, hanem édesapja, Péterffy Pál marosvásárhelyi sebészprofesszoré is, aki egész életén át segíteni próbált a Kárpát-medencéből hozzá forduló beteg embereken. Úgy érzi továbbá, hogy a család elismerése is, valamennyien szorosan kötődnek ehhez az egyetemhez, amelyet 12-en végeztek el, s ma is ott tanul egyik unokaöccse. Emlékezett fiatal éveire. Az ’56-os forradalmat követően az egyetemre beköltözött a félelem, a rettegés. Megmondták nekik, hogy vidékre kell menniük, ahonnan már szinte lehetetlen volt visszakanyarodni, mivel 1962-től elkezdődött a román nyelvű oktatás, és azt követően a román előadók számának a gyarapítása volt a fontos. Dr. Péterffy Árpádot először Kapnikbányára helyezték, 1963-tól Nagybányán lett alorvos. Végül elhagyta az országot, Svédországot választotta. A Karolinska Intézetben dolgozott. A doktori disszertációt a habilitáció követte, ami már egyetemi tanári minősítést jelentett. 1983-ban sikeresen megpályázta a Debreceni Orvostudományi Egyetemen professzori állását, feladata volt a szívsebészet kifejlesztése. 1997-re Magyarországon már az elsők lettek, a műtétek számát tekintve. Debreceni kinevezése után megtartotta svédországi állását, ahova rendszeresen kijárt. Minden újat hazahozott, s munkatársait is sikerült kiküldenie. /Bodolai Gyöngyi: A legnagyobb öröm. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./2015. június 6.Jubilált a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés(reflexiók) Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében került sor május 29- én a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 éves jubileumi ünnepségére. A zsúfolásig megtelt teremben az egyetem nyugdíjas és jelenben is aktív oktatói mellett nagy számban voltak jelen a magyar diákság tagjai is. Az ünnepség szép volt és felemelő, ugyanakkor tükrözte azt a következetes küzdelmet, amelyet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is – változó erősségű ellenszélben, de mindenkor – folytatni kellett az eredetileg kizáróan magyar tannyelvű oktatási intézmény meg- és fennmaradásáért. A példaszerű előadások közül kiemelném Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok munkáját, amely tényszerű adatbőséggel bizonyította a magyar nyelvű oktatás létéért folytatott küzdelem energiapusztító nehézségeit. Itt óhatatlanul eszembe ötlenek néhai Sütő András barátom megállapításai: "Mennyivel több, gyümölcsözőbb szakmai eredmény születne itt Erdélyben, ha nem kellene az energiánk jelentős részét a nemzeti és anyanyelvi megmaradásunk védelmére fordítani". A háromórás megemlékezést – elsősorban a jelen levő fiatal orvosgenerációra való tekintettel – szeretném néhány gondolattal kiegészíteni. Az akkor még kizárólag magyar tannyelvű intézetet az ötvenes-hatvanas évek Romániájának vezető orvosegyetemei között emlegették. Hírnevét nemcsak az oktatás magas színvonala, hanem a végzettek etikai tartása, kiváló gyakorlati tudása biztosította (jelenleg, sajnos, csak a második kategóriába van besorolva). Az egykori, nemzetközi szinten is elismert és értékelt – mondhatnám világhírű – professzorai közül, akiknek jó részét nekem is alkalmam volt hallgatni, csak néhányat említenék (a teljesség igénye nélkül): Haranghy László, Gyergyai Ferenc (kórbonctan), Obál Ferenc, Szabó István, Módy Jenő (kórélettan, biokémia), Maros Tibor, Szentpétery József (anatómia), Miskolczy Dezső és tanítványai, Környei István, Csíky Kálmán (ideg-, elmegyógyászat), a Haynal-iskola képviselői, Dóczy Pál, Horváth Endre, Kelemen László, Málnássy Géza professzorok (belgyógyászat, infektológia), a Mátyás Mátyás vezette sebésztanárok: Pápay Zoltán, Naftali Zoltán, Csizér Zoltán, Szombathelyi László, Darkó Zsigmond, Péterffy Pál illetve az urológus Kótay Pál és a számos újítást bevezető Száva János ortopédprofesszor mellett a gyermekgyógyász kiválóságok, Puskás György, Szentkirályi István, Csidey József, Heinrich Mihály egykori oktatók nevét kell megemlítenünk. A bőrgyógyászatban Újváry Imre és Nüszl László hagyott maradandó emléket. A világhírű Putnoky Gyula-tanítványok: László János, Szentkirályi Éva és a még közöttünk lévő Fazekas Béla és Péter Mihály professzorok egészítenék ki azt a névsort, amelynek alapján az erdélyi Cambridge elnevezést érdemelte ki egyetemi városunk (Obál Ferenc). Az 1970-es évektől kezdődő hanyatlást és az ennek keretében zajló küzdelmeket a bemutatott beszámolók részletesen ismertették, legteljesebben talán a gyógyszerészeti kar történetét kitűnően bemutató Gyéresi Árpád professzor. A jubileumi ülésszakon mindössze néhány szó hangzott el az oktatás-kutatás kettősségének az összefonódásáról. Korányi Sándor mondta, hogy nem létezik oktatás kutatás nélkül, és ez fordítva is igaz. Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem magyar oktatói három akadémikussal is büszkélkedhetnek, míg a Román Tudományos Akadémiának egyetlen marosvásárhelyi román orvos tagja sincs. (A román Orvosi Akadémia nem azonos a Román Tudományos Akadémiával!) Az eredményes ösztöndíjprogramról sem esett szó. Holott a Vizi E. Szilveszter és Somogyi Péter akadémikusok szervezésében megvalósult tanulmányutak keretében a budapesti KOKI-ban több mint száz, az Oxfordi Kutatóintézetben több mint egy tucat fiatal oktató részesült hosszabb idejű továbbképzésben. Ők alkotják a jelenlegi magyar oktatói gárda gerincét. Emellett még számos tanulmányútra, továbbképzésre is sor került jórészt egyéni kapcsolatoknak vagy pályázatoknak köszönhetően. A marosvásárhelyi tudományos diákszakkörök rangját jelzi az a tény, hogy a Tudományos Diákköri Konferenciát olyan nemzetközi hírű tudósok tisztelték meg vásárhelyi jelenlétükkel és előadásaikkal, mint Klein György (Svédország), Kúnos György (USA), Somogyi Péter (Egyesült Királyság), Szentgyörgyi Andrew (USA), Módy István (USA), Vizi E. Szilveszter és Freund Tamás (Magyarország). Személyiségük és előadásaik önbizalmat és energiát sugalltak fiataljainknak. A megemlékezésen a diákságot képviselő Tubák Nimród ötödéves hallgató és a fiatal oktatónemzedéket képviselő Mezey Tibor foglalták össze kitűnően a jövő feladatait. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jubileumi megemlékezése is meg kell erősítsen bennünket abban a hitünkben, hogy érdemes és szükséges tovább küzdeni kitűzött céljainkért. Dr. Brassai Zoltán professor emeritus, az MTA külső tagja Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 12.Az erdélyi magyar sebészet története (2.)Leróni az adósságot A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében. A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak. Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen. A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki. 1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét. A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád. A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban. A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 26.Az erdélyi magyar sebészet története (3.)Leróni az adósságot A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmányban a szerző bemutatja az erdélyi magyar orvosképzés és ezen belül a sebészet viszontagságos történetét. Az ismertető első két részében ebből idézve követtük az eseményeket 1945. június elsejéig, amikor a Ferenc József Tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel a királyi rendeletben foglalt előírásnak, miszerint a Szebenből visszatérő I. Ferenc Ferdinánd román tannyelvű és az újonnan létesített magyar egyetem fele-fele arányban osztozik a javakon, a román fél nem akart eleget tenni és lemondani a magyar állam által épített 63 épület egyikéről sem, a kolozsvári magyar egyetem orvosi kara kénytelen volt a Marosvásárhelyre költözés lehetőségét elfogadni. Az átköltözés 1945 októberében kezdődött meg, egyrészt az üresen maradt hadapródiskola épületébe és a 30-35 ezer lakosú mezőváros három kórházába a felszerelés 25 százalékával. A Bolyai Tudományegyetemet, majd a különváló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Groza Péter miniszterelnök támogatását élvezve prof. dr. Csőgör Lajos vezette, aki kiváló tanári kart nyert meg, köztük kilenc, majd újabb hat orvosprofesszort. Az OGYI-n az oktatás 1946. február 9-én kezdődött el és folyt magyar nyelven 1960-ig. Az ’50-es évektől az erdélyi szakemberekből álló tanári kar fokozatosan átvette a stafétabotot a szerződéssel dolgozó magyarországi professzoroktól, akik közül utolsónak Miskolczy Dezső akadémikus tért vissza Magyarországra. A „nagysebészet” terén a két világháború között elkezdődött tagolódás (önálló fül-orr-gégészeti, urológiai és ortopédiai klinikára) a Marosvásárhelyre költözés után épület hiányában nem volt lehetséges. Végül is a fül-orr-gégészeti klinika a mai helyén álló félbehagyott épületbe annak befejezése nyomán költözhetett be. A 100 ágyas, kétműtős sebészeti klinika rendbetétele után a város polgármestere 1945 márciusában dr. Péterffy Pált hívta meg osztályvezető főorvosnak Kolozsvárról, mivel a városban akkor nem volt képzett sebész. Őszire már jól működő sebészet fogadta a szerződéses tanárként érkező Klimkó Dezső sebészprofesszort és munkatársait: Pápai Zoltán, Kótay Pál, Gózner Elek, Szombathelyi László, Szerémy Lajos, Darkó Zsigmond, Böszörményi Lajos és Vass György sebészoktatókat és a segédszemélyzetet, akik Kolozsvárról telepedtek át. Klimkó professzor két év elteltével kénytelen volt visszatérni Budapestre, utódja, Csete Emil nagyváradi sebészfőorvos ugyancsak két év után távozott. Ezt követően a Kolozsváron magánszanatóriumot vezető dr. Mátyás Mátyás sebészprofesszor vette át a tanszék vezetését egészen haláláig. Hadd egészítsük ki a szerző szavait tanítványai méltatásával, akik „az igaz és szép orvosi legendák szerény hőseként” őrzik emlékezetükben Mátyás professzort. Az ő irányítása alatt vált ki az önálló urológiai tanszék dr. Kótay Pál, majd az ortopédiai és traumatológiai tanszék dr. Száva János és a gyermeksebészet dr. Kelemen Attila vezetésével, akik a későbbiekben elnyerték a professzori címet. E két utóbbi klinika 1960-tól a felújított katonakórházban kapott helyet. A sebészeti klinikán belül 1955-ben sebészeti és érsebészeti osztály létesült, amit az a szív-tüdő motor tett lehetővé, ami az erdélyi szülőktől származó Köteles Vilmos clevelandi üzemvezető és a clevelandi reformátusok adománya volt. Mátyás Mátyás professzornak dr. Pápai Zoltán adjunktus, később professzor volt az utóda, aki a tanulmány szerzője szerint „példamutató pontossággal és fegyelemmel irányította a klinikát”, „14 sikeres disszertációt vezényelt le”, 1974-ben, 65 éves korában mégis nyugdíjazták. Ő volt az utolsó magyar tanszékvezető egyetemi tanár az általános sebészeten, 1962-ben ugyanis elkezdődött a kétnyelvű oktatás bevezetése, és a gyakorlati órák nyelve kötelező módon a román lett. Ezáltal nagyon gyorsan sikerült megváltoztatni az egyetem jellegét, ami az általános sebészetre hatott ki a leginkább. „Szájhagyományok szerint volt olyan kolléga, aki Kolozsváron mint adjunktus ült be a gépkocsiba, és Marosvásárhelyen docensként szállt ki, majd rövid időn belül kinevezték professzornak a tartományi párttitkár hozzáértő döntése alapján” – olvashatjuk a tanulmányban. 1966-ban hozták létre a II-es számú sebészeti klinikát, amelyet a „néhai marosvásárhelyi magyar egyetem első román sebészprofesszora, P. D. Popa irányított”, ahova egyre több román oktató érkezett más városokból. Ekkor még előadótanárként (dr. Csizér Zoltán, dr. Naftali Zoltán) és tanársegédként is volt, aki tartsa a magyar előadásokat, de számuk a Ceauşescu-korszakban egyre jobban fogyott, miközben a magyar hallgatók száma is rohamosan lecsökkent. Bár 1983-ban az új Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megépítésével a sebészeti klinikák számát ötre emelték, amelyből három az új, kettő a régi épületben működött, ezek élére kizárólag román oktatókat neveztek ki, és a magyar sebészek előmenetele elakadt. Négy sebészeti klinikán a közelmúltig nem volt magyar oktató. Az I-es számú sebészet vezetője több mint 20 éven át kereste „a megfelelő magyar oktatót, és azt is egyes számban” – idézi A marosvárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című kötetből a tanulmány szerzője. Péterffy professzor örvendetesnek nevezi, hogy a II. számú sebészeti klinikán, amely Bancu Şerban előadótanár – később professzor – vezetésével 1996-ban vált ki az I-es sebészetből, ötven év után újra van általános sebész egyetemi tanár Marosvásárhelyen prof. dr. Bara Tivadar sebészfőorvos személyében, akit nemrég neveztek ki társprofesszornak. A továbbiakban a szerző a klinikavezető sebészprofesszorok tudományos tevékenységét és a MOGYE nem túl kedvező rangsorolását veszi számba, és megemlékezik Marosvásárhely két meghatározó kórházigazgató sebészfőorvosáról. Az 1900-as évek elején Marosvásárhelynek modern központi kórházat álmodó Hints Elek (1861–1919) sebészfőorvosról, akinek tervét az első világháború hiúsította meg, továbbá Czakó József sebészprofesszorról (1895–1975), aki az e célból alakított részvénytársaság segítségével a két világháború között megvalósította az elképzelt 70 ágyas, korszerű kórházat. Ennek lett igazgató főorvosa, és 1935-ben ott végezte el az első szívműtétet Romániában, varrótűt távolítva el egy 22 éves fiatalember szívéből. Az írás végén a szerző megemlékezik az Erdély kisebb és nagyobb városaiban működő sebészorvosokról, és kilenc jelentős sebészprofesszor, főorvos bővebb életrajzát is közzéteszi tanulságos írásában. BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
